A loop a szörfözésben annyit jelent, mint az előreszaltó a köznyelvben. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy előre átfordulás a saját tengelyünk körül, a szörffel együtt.

 

Ahogy a cím is szól, ez a manőver inkább csak a bátorság próbája, mint a tudásé. Ha valaki elhatározza, hogy meg fogja csinálni, akkor az elég rövid időn belül sikerhez is vezet. Vágjunk is bele:

1: Haladjuk egyenes, félszélben úgy, hogy legyen elég erő a vitorlában, húzzon jól, de semmiképp sem túl nagy erő! Így haladva nézzük ki magunknak az ideális hullámot (nem kell nagy hullám, egy 30-40 cm is elég tud lenni).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2: A hátsó kezünkkel fogjunk jóval hátrébb a boomon és akasszuk ki a trapézt!

3: Fontos, hogy végig alacsonyan tartsuk a testsúlyunkat!

4: Ugorjunk el a kiszemelt hullámról, a következőképpen: mikor a deszka eleje eléri a hullám tetejét azt megrátjunk először felfelé első lábunkkal és mikor már elkezdett a deszka elemelkedni a hullámról, csak akkor húzzuk fel hátsó lábunkat is a fenekünk alá!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5: EZ A LÉPÉS A LEGFONTOSABB, ITT HÁROM DOLOGRA KELL EGYSZERRE FIGYELNÜNK:

    1: NÉZZÜNK HÁTRAFELÉ, ELFORDÍTVA A FEJÜNKET, EZÁLTAL AZ EGÉSZ TESTÜN EGY FORGÓMOZGÁST FOG VÉGEZNI, AMI SEGÍTI A LEVEGŐBEN A FORGÁST

    

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2: VITORLAMOZGATÁS: ERŐSEN EJTSÜNK A VITORLÁVAL AZ ELSŐ KEZET VÉGIG NYÚJTVA TARTVA

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

    

 

3: DESZKAMOZGATÁS: A HÁTSÓ LÁBUNKAT A FENEKÜNKHÖZ HÚZVA SEGÍTSÜK A DESZKA FORGÁSÁT

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6: Maradjunk egészen addig ebben az összehúzott pózban amig át nem fordultunk. A levegőben már nincs mit csinálni, miután elugrottunk és megtettük az előbb leírt három lépést csak várni kell, hogy sikerüljön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7: Mikor a deszka vizet ért nyújtsuk ki lábainkat és engedjünk egy kicsit a vitorlán, máskülönben beleránt minket a vízbe előre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8: Integessünk a parton csodáskodóknak:)

A bejegyzés trackback címe:

https://windsurftricks.blog.hu/api/trackback/id/tr452106188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása